Egész héten azon kattogott az agyam, hogy én megyek Botiért az oviba. Erre készültem, lelkileg, testileg, mindenhogy.

Mikor Perbálra értünk, már nagyon lázban voltam. 

Fordult a zár a kulcsban és egy tüdővel szívtam be az OTTHON ILLATÁT. Nem tagadom, hogy sírtam...elmentem a boksz zsákig és átöleltem... úgy elöntött a sírás, hogy nehezen tudtam abbahagyni.

Minden szegletét megnéztem a háznak mi változott...de rájöttem, hogy én vagyok az, aki változott. 

Megsimogattam a falakat, megmosolyogtam a képeket a falon, lefeküdtem az ágyunkra. Az sem zavart, hogy kupi van a szobákban. Minden jó volt úgy, ahogy volt. 

Ettem valamit, aztán elszántan bámultam az órát...tikk-takk mikor lesz már Boti idő. 

Korábban indultam el, mert Erikával szerettem volna még ölelkezni, beszélgetni. 

Beléptem az oviba, Krisztike kérdezte, hogy hogy vagyok? Jól - válaszoltam és ezzel talán kicsit megnyugtattam.

Erika átölelt és éreztem a belőle áradó rettentő nagy szeretetenergiát. Mintha..hazamentem volna. 

Az óvoda és az óvodai dolgozók...mindenki annyira kedves, annyira vigyázz rám... tényleg, mintha ott dolgoznék, élnék, léteznék. Jó érzés. Nagyon jó. 

Aztán elindultam...bevallom, reszkető lábbal a Katica csoport szobája felé. Nyílt az ajtó és én nem láttam Botit a többiek között. 

Ott ült, az asztalnál - mondták az óvónénik is - és várt engem .

Megláttam, olyan sokat változott :-) Komoly nagyfiú lett egy hét alatt. 

Leguggoltam ő pedig a nyakamba vetette magát és akkor már egyáltalán nem érdekelt, hogy ki látja vagy ki nem, de együtt sírtunk Botival. 

Szegény óvónénik, nem tudtak hová nézni, nem tudták, hogy most mit is tegyenek. 

Botival összefonódva léptünk el egy pár pillanat múlva az ajtóból... és nagyon nem, nagyon nem akartam elengedni. 

Egész nap egymáshoz bújtunk, ölelgettük egymást. Kérdezgettem az oviról, de csak annyit tudott mondani, hogy "Anya, nagyon hiányoztál".... és ez nem az a szokásos hiányzol, kaphatok csokit? szöveg volt...itt a szeme is beszélt hozzám. 

Boti amúgy is olyan fickó, aki tudom, hogy valami céllal jött a világra. Nevezhetjük x gyereknek..de én hiszem, hogy van benne gyógyító. Olyan dolgokra képes, olyat tesz, csinál velünk, hogy néha csak pillogunk Atival, hogy egy felnőttet meghazudtoló elmével tartja össze kis családunkat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.