2013.09.07. 07:41
Az én testem
Kijőve a klinikáról, az autóban bambulva most először éreztem, hogy irigylem az embereket.
Nyilván mindenkinek megvan a maga problémája, gondja baja és nem lehet lekicsinyíteni őket...csak máshogy nézni.
Az irigylés itt nem rossz értelemben van, hanem talán most jöttem rá, hogy nem becsültem igazán anno azt, ami volt, most meg két kézzel tartom össze a saját testemet, lelkemet.
Ez is egy próbatétel. Nehéz...nem könnyű.... Ilyenkor rájövök, micsoda erő kell egy egy tetthez...akár egy normális teli tüdős levegővételhez is.
Nézem az édesanyát, aki tolja a kisbabáját és eszembe jut, hogy pár éve még én is ezt tettem micsoda boldogságban Botival. Semmi gondom nem volt. Reggel felkelni, megölelgetni kis testét, tisztába tenni és csak gyönyörködni benne egész nap. Séta, ebéd, játék...altatás..... De hát, mint már egyszer kétszer írtam a múlt, elmúlt...és a jelen a fontos.
Most megint sorra jönnek a kihívások ami a testemet illeti.... tüdőkapacitás csökkenés az újabb vizesedés miatt.. jobb mell begyulladása.... nehéz lélegzet. No meg a kemo által okozott fáradtság, hasmenés. De úgy érzem, hogy a megbirkózás ideje itt van, most, eljött. Nagyon sokat gondolkodtam és végül úgy érzem, hogy az egyik legnagyobb kihívást megtettem és a türelmetlenségemet sikerrel lezártam.
Piszok nehéz volt. Óriás lépcső amit talán egy két popsin rúgás nélkül nem tudtam volna megtenni. A türelem mára az egyik legnagyobb szövetségesemmé lépett elő. Sokkal könnyebb úgy nekilátni dolgoknak, hogy tudom, hogy van időm mindenre, hogy nem kell kapkodni, nem hajt senki és semmi. A gyógyulási folyamat is egyszerűbbnek tűnik, hogy ha egy bizonyos részét nem tudatosan élem meg. Nem sürgetni semmit, nem loholni, nem kapkodni.
Hiszen minden eljut hozzám, minden ami kell megadatik és minden ami szükséges a célomhoz végül az enyém lesz.
Fel vagyok fegyverkezve támogatókkal, szeretettel és ez a legtöbb, ami kívülről jöhet, a többit nekem kell előteremtenem, nekem kell megküzdenem azért, hogy ez működjön.
Tudom, érzem hogy mindent megteszek, amit csak megtudok és nincs okom arra, hogy figyeljek jobbra vagy balra, hogy milyen módszerek lehetnének még...... még mit lehetne enni, inni.. még mit lehetne magamra kenni, hogy tuti fix leöljem a rákos sejteket. Mindent megteszek. Tisztítom a lelkem, testem... ami hálás is ezért. Hálás a sok erősítő tablettáért, a sok simogatásért, dicséretért....mert az is kell... kell, hogy tudja, hogy büszke vagyok arra, amiért még kitart, amiért egyben van még ha meg is van picit tépázva.
De az enyém...nem is adnám másnak.... én kaptam Istentől..nekem kell vigyáznom rá, óvnom szeretnem.
Mindent megteszek magunkért!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bullgirl 2013.09.07. 19:03:19
Jövő héten kezdem a kemoterápiát, "jó" volt olvasni a blogjaidat, nem semmi az élne akarásod, úgy gondolom némi erőt fog adni! A legjobbakat kívánom Nektek!!
(u.i.: Hodgkin limfómám van)
thehope 2013.09.07. 19:47:30
A kemo nem vészes...agyban kell eldönteni, hogy segíteni fog!!! S hidd el segíteni fog! :-) Ölellek!!!!
ui: Nekem áttétes tüdőrákom van...sosem dohányoztam... ennyit erről :-) de muszáj kitartani...csak így fogunk győzni!
Utolsó kommentek