Felhúzom a cipzárt, felveszem a blúzom és a meleg és Ati tiltó szava ellenére, elindulok a misére.

Itt mindig megnyugszom, mindig kapok töltést, mindig kapok egy löketet. Kedves emberek ölelgetnek, már nem annyira aggódó tekintetük, inkább bátorítót kísér végig a templom régi kövein.

Már nem vettem fel a parókát, már túl jutottam ezen a ponton.... vállalom amit kell, önmagam és semmi félelem érzet nincs bennem ezzel kapcsolatban. Ha megnéznek...ugyan mit látnak? Egy magát felvállaló embert, aki nem kínozza magát egy mű dologgal...

Igazából mondanám, hogy a társadalmi elvárásoknak nem teszek eleget...de itt nem érzem...ebben a faluban nem... Itt mindenki tudja, hogy miről van szó...és max néhány percig vagyok "szenzáció"....de én vállalom.

Nekem ez egy hatalmas lépés...de nem görcsös, nem szégyenkező ...csak egy következő lépcsőfok.

Pontosan az egyik misén..ha jól emlékszem húsvét tájában volt, hogy először mentem le paróka nélkül, bár akkor már "komolyabb" hajam volt... de úgy éreztem, hogy ha megújulunk, hát újuljunk meg tényleg...és teljes tisztaságban élveztem a húsvéti ünnepeket.

Más volt ez mint korábban...most már más szempontból is nézem a húsvétot...nem csupán a kötelező locsolkodás kontra tojásfestés szemszögéből.

Ez a templom nekem sokat jelent...mint ahogy a perbáli emberek is sokat jelentenek. Az utóbbi 1-1,5 évben próbáltam én is valamicskét hozzátenni többed magammal a falu életéhez.... és bár kicsi lépések voltak, mégis nekem fontos közösségi élményt nyújtottak.

Itt ez a hely, ami néha poros, néha csendes...de mégis szíve és lüktetése van. Az emberek mosolyognak, kérdeznek, köszönnek...ölelnek és segítenek. Nem csupán nekem..azt látom, hogy itt valóban mindenki segít mindenkinek.

Mikor a templomban a "padtársam" azt mondta, hogy értem is imádkozik minden egyes alkalommal, akkor (is) tudtam, hogy én jó ...nagyon jó helyen vagyok itt.

Csöpp közösség ami nagyon tud szeretni és nagyon tud emberekért tenni, imádkozni....ami elhallik Istenhez.

Nincs nap, hogy ne érezném ezt.

Vannak emberek akik azt mondják, hogy itt nincs semmi, nem lehet semmit tenni, főleg nem lehet ötletelni... ebben nem hiszek.

Ragyogó ötleteket valósítottunk meg és fogunk is.... hihetetlen befogadó ez a közösség.

Veszek egy nagy levegőt mondom az imát tovább...másokért...magamért...mert az én imám is perbáli..az én imám is eljut..... és együtt veri a ritmust a többiekével.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.