Tegnap a sorstól kaptam három óra szabadságot. Három tökéletes óra, mikor nem voltam rákos, mikor nem voltam MÁS....

Alkalmunk nyílt egy ingyenes ételtesztelési lehetőségre, s bár vonakodtam az elején, mégis belevágtunk Atival.

Nem izgultam, nem pörögtem túl az eseményt csupán jó volt réginek lenni.

Azon kattogtam, hogy lehet-e? El lehet-e menni? Muszáj nekem itthon ülni mindig s megvárni, hogy hozzám jöjjenek barátok? Azért mert van ez a helyzet, én ugyanúgy élhetek, mint előtte. Sőt. Most sokkal jobban.

Ha valaki ilyen helyzetben van, az a legfontosabb, hogy pont ne zárkózzon be -ahogy én sem-  mert óhatatlanul saját magának nehezíti meg a dolgát. Az élet megy.... folyamatosan változik, emberek szomorúak, boldogok.... hát miért ne lehetnék ott mikor az események történnek?

Felöltöztem, sminkeltem, és vonakodva vettem fel a parókát...mert már lelkileg érzem, hogy megfojt.

Ati kérlelt, hogy ne akarjam, hogy mindenki engem nézzen, s végül is igaza lett. Az este tökéletesen telt, az ételek finomak voltak, vendéglátóink kedvesek.

S ott, abban a társaságban én nem voltam más..csupán egy a sok közül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.