36 év a fejemben... 36 ... nézek körül..Jézusom, én még mindig gyerek vagyok! 

Néha gyerek..kislány, aki csodálattal nézi a bátyját, miket csinál, mennyire vezető személy. Kislány, aki egyedüliként fiúk között nőtt fel. 

Mindig volt valami bandaharc...ha nem akadt akkor csináltunk valami csínytevést. Mindegy volt, csak futni lehessen ki a világból. Futni, nevetve, kacagva, bűntudat és lelkiismeret furdalás nélkül! Gondtalan gyermekkor - hallottam anno az öregektől...s tényleg így van. 

Mi gondunk volt? Takarítani, kertészkedni, tanulni, szülőknek segíteni, de közben a magunk által kreált titkokat megfejteni. Kitalálni egy olyan világot, amit csak a gyerekek látnak, értenek, éreznek.

Lakótelepen nőttem fel, de ez nem a klasszikus lakótelep volt. Négy házból állt. Mi a C-ben laktunk. Nem volt nagy lakás, mindössze 51 m2, de nekem óriásinak tűnt. A bátyámmal laktunk egy szobába, aminek később megvolt a hátránya, de mi azért legtöbbször az előnyét élveztük. Nem voltunk jó gyerekek, de jó testvérek mindig.  

Most, az emlékeimben nézem a régi fotókat... a gyerekkori cimborákról..ahogy fociztunk, szőlőt loptunk, roncs repülőket néztünk, ott, ahová be sem tehettük volna a lábunkat, fa gerendákon mászkáltunk, patakparton lustálkodtunk, amit mi csak nemes egyszerűséggel "PARADICSOMNAK" hívtunk. 

Mert az volt...maga a paradicsom. Ma már ezek nagy része be van építve. Tesco és egyéb van a helyükön. A mi régi grundunk. Eltűnt...avagy mégsem... itt van még az emlékekben, ahogy a barátok is, a civódások is, a szerelmek is. 

Naphosszat ültünk a MI fűzfánkon...mára azt is kivágták..pedig mindenkinek megszokott helye volt. 

Emlékszem, hosszú barna hajam volt... a fiúk állandóan húzták...

Öcsi, Peti, Laci, Andor, Balázs és én. Ez volt a nagy csapat! 

Szegény szüleim... kínlódtak velem eleget, mikor kamasz lettem. Állandó feleselés, ellenállás, küzdés a világ ellen. Olyan voltam, mint minden normális kamasz... bár...lehet, hogy egy kicsit rosszabb. :-) Hát mit tegyünk..skorpió vagyok...sosem elég jó semmi..mindig a maximumra törekszem.

Törekedtem. Ez is megváltozott. 

Ezek jók..ezekből lehet építkezni, és ezekre mennyire nem szoktam visszaemlékezni... pedig erőnyerő! 

Ma, azt nézem, hogy Boti hogyan toboroz barátokat, s közben kattogok azon, hogy kéne egy tesó..mert tesó nélkül nehezebb.

Egy testvér, akire éjjel nappal lehet számítani, aki mindig mellettem állt, olyat szeretnék neki is, mint nekem. 

A régi emlékeim között nyilván vannak zavaros és nagyon rossz pillanatok is. Volt egy két olyan momentum gyereklányként, amitől minden anya óvná a gyerekét...engem nem tudtak megóvni. 

Most ez is egy oldás a kinezológiában Beussal. 

De ma, 36 vagyok.

S boldogabb is mint valaha.

Mert ez a nap nem a szokásos tortás, ajándékozásos szülinap, hanem az én újjászületésem napja. 

Bár nem ettől a naptól datálom, a változást, mégis fontos, hogy elértem ide is. 

Ma szülinapos vérvétel volt...és minden rendben halad. Sokat tanultam az elmúlt 36  évben magamról...és még többet az elmúlt 3 hónap során. 

Semmit nem bántam meg. Semmi, ami a múltban történt nem volt hibás, vagy rossz döntés. Ezek döntések voltak, akkor az volt helyénvaló. 

Mert e nélkül nem lennék az, akit ma ismertek! 

:-) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.