Városi legenda szerint úgy kezdődött a kapcsolatunk, hogy az arcomba vágott egy pöttyös labdát, ezzel megpecsételve, hogy ő az elsőszülött!

Bozontos, kezeletlen körszakálla mögött ott lapul a mosoly, minden egyes alkalommal, mikor meglát. Félt,  egyértelműen. Nem tudott sokáig mit kezdeni a helyzettel.

Nem tudott úrrá lenni azon, hogy a húgát más is bánthatja, rajta kívül. :-)

S ez a más nem egy ember, egy csoport, egy szituáció, hanem egy rossz, buta sejthalmaz, ami ellen nem tud megvédeni. 

Tagadásból, vagy félelemből a kórházba sem jött el, nem látogatott meg. Nem hibáztatom őt ezért. Mindenki előtt ott van egy feldolgozási módszer, ahogy ezt az egészet intézi magában. Ő ilyen. Hallgat, nem szól, emészt....sokat..hosszan.... 

Gyerekként mindig is őt tartottam a legnagyobb embernek, harcosnak. Olyan akartam lenni, mint ő. Az ő véleménye nekem szent volt és abszolúte megingathatatlan. 

Példakép.

Volt egy csapatunk. Csupa fiú és én. Mindenkinek megvolt a maga szerepe ebben a kis közösségben. A bátyám volt a MEGBÍZHATÓ. 

Amúgy is az első ami eszembe jut róla, ez: megbízhatóság. 

Ha éjjel kettőkor felhívom, hogy baj van, negyed háromra itt van. Ennél nem is kérhetek többet.

Mikor kiderültek a turpisságok, ő csak átölelt ..nem mondott semmit.

Aztán egyre jobban nyílt. Határozott véleménye volt, amik néha össze is csaptak az enyémmel. 

Lépcsőfokokról mesélt... egyre feljebb és feljebb lépsz húgom, és bitang erős vagy - mondta egyszer.

Ez a valaha legnagyobb bók tőle.

Emlékszem, hogy mondtuk apuéknak, hogy baba ficereg bennem, s ők karácsonykor jelentették be Pisti jövetelét.

Apu elsírta magát a boldogságtól, soha nem felejtem el.

A két fiúcska ma már, mint tűz és víz vannak egymással. Percenkét ölelik vagy ütik egymást. 

Pont mint mi a bátyámmal.

Ránk emlékeztetnek.

Mindig. Elnézem őket, hogy egymásért mit meg nem tennének..aztán meg azért, hogy ne legyenek együtt. Mókás utódok.

De ez a véd és dacszövetség így jó. Így kerek. 

Ez a kötelék sosem gyengült, sosem szakadhat meg, soha nem érhet véget. 

Szeretem őt.

Ő a testvérem. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.