Felkelek reggel, lebotorkálok... az első pillanataim egyike, hogy Atit homlokon csókolom.... korán reggel már árajánlatokat irkál. 

Leülök, majd kibontom a vitaminos & gyógyszeres dobozomat és elindul a napi adag. Ilyen olyan vitamin, gomba, kurkuma ....sorolhatnám...aztán jönnek a gyógyszerek, amit szednem kell...vízhajtó, köhögés csillapító stb.

"Megreggelizek"...s közben azon jár az agyam, hogy mennyire szerencsés vagyok.

Vannak ilyen-olyan szakaszok ebben az egész állapotban de én rendkívül szerencsésnek mondhatom magam azért, hogy kaphatom a kezelést, hogy eljárhatok hetente a klinikára és "feltöltenek". 

Szerencse.......hm...van aki nem ilyen szerencsés...van, aki "későn" megy, akinek azt mondják, hogy sajnos nem tudunk segíteni.... Ilyen is van. 

De vajon érzi-e mindenki a saját helyzetében szerencsének magát?

Én miért nem éreztem régen?

Miért nem becsültem meg azt, ami akkor volt?

Másra, többre vágytam és nem láttam azt, ami ott állt akkor is kőkeményen előttem... mondhatni nem láttam a fától az erdőt.

Mert azok vagyunk... mindannyian.... szerencsések...csak nem látjuk..nem érzékeljük.... 

Mikor 96 kilós voltam, folyton azon sírtam, hogy jaj le kéne fogyni, de jaj nulla akaratom volt erre... és milyen szerencse, hogy nem ment...hiszen akkor miből adtam volna le, mikor elkezdődött ez az egész herce-hurca?

Ez is olyan pont, amit meg kell becsülni ...a túlsúly. Amúgy is kit érdekel? Míg az ember jól érzi magát a bőrében...ha valóban jól érzi, akkor kit érdekel, hogy hogy néz ki, hányas ruhát hord? 

De mondhatok még példákat..... mikor jelentkeztem a főiskolára...pusztán azért, hogy én megmutassam, hogy képes vagyok rá..... az is kit érdekelt végül? ...csak engem...hiszen nekem nyílt a világ...én lettem ezzel több... és milyen jól tettem, mert NEKEM volt fontos...de erre is csupán utólag ébredtem rá. 

Mondhatom, hogy mennyire szerencse és Isten áldása, hogy élnek a szüleim, szeretik egymást és itt vannak közel.... ez is szerencse.

Az utamat....végigköveti a szerencse....  Ha Istennek nem lennének céljai velem, nem kerülök be ebbe a kutató, teszt programba.... én így vélem... és ez is szerencse volt. 

Hiszem, hogy látni kell, tudni kell és értékelni legfőképp azt, ami itt áll közvetlenül előttünk... Mert állnak dolgok és karnyújtásnyira vannak tiszta és értékes pillanatok....csak LÁTNI kell. 

....és meglátni is szerencse .... kinyitni a szemünket, rácsodálkozni arra a világra ami MI előttünk áll..nem a férjünk, barátaink előtt...hanem előttünk...és ha ezt észleljük...akkor kétségtelenül meglátjuk, hogy mennyire, mennyire SZERENCSÉSEK vagyunk. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.