Botladozom...igen... a lélek útvesztőin...botladozom mostanában. Igen...több a könny...fárad a lélek... és a test. Mit tehetnék? Olvasok, hallgatok, meditálok, töltődöm. Ez jó...ez segít és védőhálót von körém. 

Ma szabadnapot hirdettem magamnak. Boti, Györgyiéknél van. Rendbe kell hozzam az én általam úgy látott lelkemet, mint egy foszlott rongyot. 

Varrnom kell rá erősítő széleket, hogy megint stabil legyen, mint pár hete. Miért alakult ez így megint? Nem tudom... talán megint volt egy útkereszteződés, ami egy hangyányit felkavarta az állóvizet. Nem , nem megingatott, csak követ dobott és más lett a víz felszíne.

Most csitul. Nincs miért büntessem magam, hogy fáradok...hiszen természetes. Természetesek ezek az érzések, természetesek a hullámok. 

Leszoktam arról, hogy a múltba nézzek, és próbálok leszokni arról is, hogy a jövőt tervezzem. Miért? Mert nincs értelme. Eddig úgy gondoltam, hogy célok kellenek...csak kicsit messzire dobtam a kötelet.... Célok valóban kellenek, de nem évekre előre vetített célok...csupán az előttem álló másodpercekre vonatkozó célok kellenek. 

Túlélni? Nem..nem jó kifejezés .... Azt hiszem, hogy nem túlélni, hanem túltenni magam dolgokon. Sikerült lezárnom a múltam olyan bőröndjeit, ami komoly visszaesést jelentettek idáig....

Valamelyik nap meditálás közben azt éreztem, hogy kiszakadok önmagamból és sikerrel látom máshogyan a világot. 

Nincs miért pörlekednem önmagammal, mert bízom magamban, erős akarattal rendelkezem. Néha elfejtem..igaz...de aztán jön egy szellő és visszarepít az eredeti útra. Nincs más cél...csupán a következő apró lépés...a következő apró lépcső amit ha lehet szusszanás nélkül tegyek meg. 

Az emberi lélek kiszámíthatatlan.... néha tök felesleges dolgon rágjuk magunkat, máskor meg hihetetlen buta szituációkban tudunk felnevetni.... Ilyenek vagyunk. Nem számít...nekem csak az számít, hogy újra görbül a szám felfelé, hogy ki tudom mondani, hogy ha félek, és ha az elgyengülés után fel tudok állni. Nekem csak ez számít. 

Van, aki azt mondja, hogy ne féljek.... Miért ne? Miért fosszam meg magam ettől az érzéstől? Át kell élni..meg kell tudni birkózni vele és azzal is, hogy nem gond, hogy vannak félelmek. Ezek jogos érzések. 

A félelem leküzdése újra és újra ...nos nekem ez nyitja meg végül azt a kaput amibe beérkeznem kell. 

Mindennap átélek csodákat...csak néha hajlamos vagyok ezt nem észrevenni. Néha hajlamos vagyok átugrani ezeken, hogy ja ez természetes.

Soha semmi nem természetes...soha nem történik meg kétszer ugyanaz és soha ...soha nem lehet újraírni az elmúlt másodperceket. 

Pont ezért teljesen felesleges magunkat szapulni az elmúlt dolgokért...és ezért felesleges a még meg nem történt dolgokon idegeskedni. Az élet mindig ad lehetőséget...csak tudni kell meglátni...felismerni és élni vele.

....mert olyan nincs..hogy semmi sem történik.....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.