Ha..minden úgy alakul, ahogy elterveztem, most az utolsó Karácsonyra készülnénk itthon. 

Márciusra terveztük az indulást. Az még eldöntendő kérdés volt, hogy melyikünk indul először. Lázban égtem, mikor már a döntés megszületett. Mennünk kell.

Botinak, nekünk is előnyösebb, hogy ha egy időre elmegyünk és "szerencsét" próbálunk. 

Az én hőn szeretett ködös Albionom volt a cél.

Sok országban jártam már, volt ahol többször is, de ahogy megérkeztünk oda látogatóban, mintha otthon lettem volna. Azóta egy cél lebegett előttem, ott élni.

Sok ismerősöm, barátom, barátnőm van kint, akik felajánlották a segítségüket, s minden egyéb támogatásukat.

Ez volt egy alappillér. Nyilván mindenki mondta, hogy nincs kolbászból a kerítés, és igen komolyan meg kell izzadni minden egyes fontért, de mivel én úgy érzetem, hogy itthon is így van, nem volt bennem félelem. 

Annyira biztosan akartam, mint még semmit addig. AKARTAM. ---- ahogy most gyógyulni -----

Botinak már tanítottuk az angol szavakat, már nézettünk vele olyan honlapokat, meséket, amik angolul vannak... 

A csomagom szép lassan összeállt. S közben nem vettem észre, hogy ezt igazán csak

Én akarom... én és az EGOM. Megint csak én.... hol vannak a fiúk? Ati, aki minden pillanatban vagy így vagy úgy jelezte, hogy ő bizony nem akar, sem országot, sem házat, de még falut, utcát sem váltani... 

Én meg mentem előre, mint a robot, hogy jó lesz nekünk..jó lesz mindent újra kezdeni... mindent elölről egy gyerekkel...ő majd szépen beilleszkedik...

Hm... Boti.... Itthon is nehéz beilleszkednie... itthon is vannak gondjai a többiekkel..pedig egy nyelvet beszélnek...  

Persze erre sokan mondták, hogy a gyerekek nagyon hamar túl vannak a nehézségeken. 

Már a főnökömnek is elmondtam, hogy mi a tervem, ajánlólevelet is adott volna...  nem is csak ezért szeretem őt. 

Az agyamban már mindennek megvolt a helye, ideje, módja. Már láttam, ahogy búcsút intünk a rokonoktól....

S most a búcsú az álmaimnak szól.... 

Egy új élet kezdetétől búcsúzom, amit én erőltettem volna.

A legmókásabb, hogy az új élet így is eljött...csak nem abban a formában, ahogy én gondoltam. 

Mindig minden a helyére kerül végül. Mindennek van értelme, így vagy úgy. 

Az életem, ha nem is abban a formában, de változott. Küzdés van itt is, minden téren. Vannak itt is álmatlan éjszakák, vannak itt is visszavágyódások néha a múltba.... ez normális, ez természetes. 

Ennek így kellett történnie... nem is lehetett volna máshogy.

Az utam egy görbe kanyarral más felé terelt. 

S ki tudja, hogy mit tartogat számomra ez a más út? 

Az én ködös Angliámba máskor is tudok menni. Van rá mód, lehetőség és felkérés is már... várnak minket. 

Most értettem meg, hogy a szüleim, a barátaim, a rokonaim itt vannak. S a nehézségeknél is itt vannak! 

De még mennyire!!! 

Semmi nem történik ok nélkül.... semmi. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.