Régen összejártunk. 

Pudingot ettünk. :-)

Kicsi voltam még mikor anyu és apu mondta, hogy jó...de ott nem lehet rohangálni, ott le kell ülni. Mindig fegyelmezve voltunk OTT. 

Emlékszem, hogy én mindig egy régi homokórával játszottam.

Az "ottani" unokatesóimmal sokáig megkopott a kapcsolat. 

Valahogy.....így alakult. 

Anyu családja nekem mindig távolinak tűnt. 

Aztán évekkel ezelőtt az unokanővérem és a tesóm talán az iwiw-en találtak egymásra. Beszélgettek, aztán én is beszélgetni kezdtem velük. 

Kiderült, hogy a távolságot meg lehet szüntetni. Sőt... MEG KELL.

Tavaly meghívtuk vendégségbe őket óriási szeretettel. 

Az eleje döcögött, de az unokaöcsém humorával vágta a feszültséget. :-) Az egész délután annyira jól telt, hogy álmomban sem mertem volna gondolni. 

A távolság áthidalhatóvá vált. 

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Floridában élő unokanővéremmel is egyre szorosabb a kapcsolatunk. 

Amolyan....elkezdem a mondatot...ő meg befejezi.... 

Néha pikírt humora és abszolúte őszintesége megnyitott engem is felé. Most úgy érzem, hogy olyanok vagyunk, mint két barátnő. 

A rokonokat, ugye nem lehet megválogatni...hiszen beleszületünk egy adott családba, egy adott közösségbe.

Milyen érdekes, mikor a gyerekek felnőnek és ők kezdik jobban ápolni a kapcsolatot az "elveszettnek hit" rokonokkal. 

Nálunk pont ez történik. A bátyám kezdte és én most folytatom. 

Jól eső érzés.

Hiszen a szüleink is egyszer büszkén mondták el ezeknek az embereknek, hogy mi úton vagyunk, hogy megszülettünk, hogy járunk, beszélünk. Valaha egymás életeinek szerves részesei voltunk... mára miért változott minden?

Haragok, félreértések, buta mondatok hangozhattak el.... sértődések, viták, és évekig tartó teljesen felesleges háborgások lettek az eredmények.

Miért?

Hiszen valahol egy vér vagyunk.

Ha egy óceán vagy csak egy város választ el minket akkor is jó tudni, hogy ott, ott a távolban, vagy közelben él valaki, akinek számíthatunk, aki figyelhetne ránk, s akire mi is figyelhetnénk.

Ez az állapotom...ezt is megváltoztatta. 

Sok olyan dolgot kaptam ezektől az emberektől, amit soha nem gondoltam volna. A szeretetük , az aggódásuk, a támogatásuk, és az, hogy írnak "jól vagy?" annyira közel hozott minket egymáshoz , mintha az évek alatt nem lett volna távolság.

Igen..persze vannak viták a rokonok között....s ez most mindegy, hogy szülő-gyerek, unokatestvér, nagymama, nagypapa, nagynéni stb....mindegy..... de az éveket nem lehet visszahozni, ezek elmúltak. Pedig szükségünk van egymásra. 

Ostobaság azt képzelni, hogy nem így van!

S a viták a harcok, a sebek elmúlnak...aztán a végén ott állunk, hogy egyedül vagyunk.

Én ezt, nem akarom!!!!  

Ha messzire is kell kinyújtani a karomat, hogy átöleljem őket...én biztosan megteszem! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.