...Amikor minden szó mögött...irányító tartalmat keresek...amikor a szemek, gesztusok, kéztartások és testtartások olyanokat tartalmaznak, amit bő fél nap, míg kibogozok... míg nem a negatív értelmezést, hanem csak egyfajta értelmezést látok, gondolok bele... addig....  újfent csatasorba állítja a a lelkem a katonáit. 

Mert van ez a könyv..ugye...a kerítésre akasztós (Karácsony napján a kerítésre akasztva találtam egy könyvet) amit olvasgatok...sőt a betűk a sorok, a mondatok, maguktól másznak az agyamba.... ez a könyv sok olyanra világít rá...amit eddig nem is gondoltam volna. 

Mert ő  ... ő biztosan olyan stádiumban volt, ahonnan kevesek jönnek vissza...ahonnan kaparni kell a visszautat...ahonnan már fejcsóválások vannak az orvosok és szinte mindenki részéről...

DE VISSZAJÖTT.

Igaz, hogy nem segített neki, sem a hit, sem a különféle gyógyítások...sem a keleti tan, sem a tradicionális orvoslás... egyedül a HALÁL...

Döbbenet. Olvasom...és nem hiszem el. 

Ő döntött. 

Sok közös út van bennünk...bár én nem szeretnék eljutni idáig. 

A sok út..ami van még , ami útmutatást kapok -néha kelletlenül- bevallom, hogy van, hogy összezavar.

De a könyvben is ez áll. Sok zavaró tipp, ajánlás, sok út, ami káoszhoz vezet.

Megint a kérdés...DE VAJON MELYIK AZ ÉN UTAM?

Én tudom , hogy melyik. Én választottam. Választottam, keleti és nyugati orvoslást...választottam belső megújulást, választottam újRitát.

VÁLASZTOTTAM! Nem sodródtam, hanem tudtam választani. Végre! Először... 

...mert lássuk csak...idáig a sodrás volt, mi meghatározta az életemet.

Sodródtam a főiskolán..sodródtam a munkában...talán még a szerelemben is.

Bevallom, hogy nagyjából mindig az élet könnyebbik oldalán álltam..vagy AKARTAM állni...mert minek is küzdeni?

Küzdjön az, akinek van ereje hozzá. Engem mindenki tologatott ide-oda. Ráhagytam az emberekre, hogy különféle klisékkel illessenek...nem is mindig tiltakoztam ellene.  Ez volt régen.

S megint vissza kell térjek az örök, unásig elcsépelt tudatosságra.

Mert ha nem élem ezeket a napokat tudatosan, hogy ha nem fektetek bele energiát, hogy egy pillanatig is tétovázik a lelkem és a tekintetem...akkor jönnek a rossz és negatív gondolatok.

Akkor támadnak...akkor szednek szét.... és akkor égetik belém mélyen...nagyon mélyen a félelmet.

Talán ilyen volt reggel is... mikor tapogattam magam és a "csomóra" hittem ,hogy baj van...pedig a csontom volt. 

Mert óhatatlanul elém keveredett az a kép, hogy jajj..meg továbbterjedt, meg Úristen.... 

Még ha esetleg így is van... akkor sem szabad félnem. NEM SZABAD! NEM LEHET! Mert féltem egy öt percet..az elég volt.... húh ...bőven arra, hogy kitaszítson egy pillanatra az elszántság kosarából. 

De nincs így... így nem lehet.

21.én mikor "világvégem" volt...letettem sok mindent. Tudom, hogy ezt is unásig írom...de így van. Tényleg éreztem, hogy a csomagok lassan elhagyják a lelkemet. 

Ott...benne volt a félelem.... jó nagy adagja. 

De egy tekintet...egy rosszul irányzott mondat, szó... egy percre még most is fenékbe rúg.... de csak egy percre... 

Könnyebb már visszavágnom...könnyebb már lehúznom a redőnyt.

S ahogy olvasom a könyvet..egyre jobban és jobban belemélyedve...annál jobban tudom, annál TUDATOSABBAN tudom, hogy van megoldás...

 s hiába van újra néha borda jelzés...és hiába van a köhögés... nem térít el... 

Tisztán és pőrén állok a sors előtt. S már nem azt mondom, hogy tegye azt, amit akar, már nem húzom fel a vállam, hogy minden mindegy...hanem toppantok és kinyújtom a karom... és a saját utamra mutatok!

ARRA MEGYEK TOVÁBB! 

mert ÉN DÖNTÖK!!! CSAK ÉN!

NEM A KEMO, NEM A PRANA, NEM A CULEVIT, HANEM ÉN! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.