Eljutni odáig, hogy nem érzem a félelmet, a rettegést, a sóvárgást.... nem hittem, hogy sikerül... az elején biztosan nem.

Eljutni odáig, hogy tudatosan, ösztönösen méregnek tekintem azokat az ételeket, amik nekem ártanak ...azt hittem, hogy átmeneti állapot lesz csupán

Eljutni odáig, hogy elfogadjam a minimális fájdalmat, a testem változásait esetleges ideiglenes hiányosságait....ebben biztos voltam már az elején is, hogy sikerül.

Eljutni addig, hogy minden percét élvezem -nem csak mondom- az életemnek.... azt hittem, hogy csak az okos könyvekben van

Eljutni odáig, hogy elhiggyem, hogy engem bárki szerethet ellenszolgáltatás nélkül...na, ez is egy elég nagy falat volt....

Eljutni odáig, hogy feltaláljam magam a négy fal között, hogy a lelki békémet és a testi harmóniámat egyensúlyba hozzam, és AKARJAM teremteni.... ez is egy rögös út volt

Eljutni odáig, hogy a saját, önmagam által felállított időnként idióta szabályrendszernek megfeleljek illetve, hogy nem kell megfelelnem és e miatt semmi hátrány nem ér.... ez is okozott egy két álmatlan éjszakát

Eljutni odáig, hogy rájöjjek, hogy sokkal szebb a napom, ha én elhiszem hogy szebb.... és reggel kimondom, hogy így lesz.... ez kevesebb ideig tartott, míg gondoltam

Eljutni odáig, ráeszméljek arra, hogy igen is van ERŐM és ELSZÁNTSÁGOM ...hogy pontról pontra haladjak , ne összevissza és kuszált gondolatokkal....ehhez több támogatás kellett

Eljutni odáig, hogy megérett bennem egy másik személy, egy másik valaki, aki örömmel, de alázattal "tapossa" el az előző évek buta döntéseit, gondolatait, rezgéseit....ez volt a leghosszabb idő...

Eljutni odáig...hogy amit kapok emberektől , az nem "minden csoda három napig tart" dolog, hanem egy komoly ölelés, kézfogás, válltartás, egy komoly üzenet emberektől, hogy számíthatok rájuk... ez is egy komoly idő volt...de csupán magam miatt...mert nem hittem magamban eléggé...

Eljutni odáig, hogy nem kételkedek a döntéseimben, hogy nem tartok a holnaptól és már tudom hogy jó úton vagyok..... ez mondhatni, hogy a kezdetektől megvan...-hiszen akkor nem jutok el idáig-

Eljutni odáig, hogy nem minden pillanatban rágódom azon, hogy "jajj mi lesz"...sőt, hogy a napom legnagyobb részét tényleg a mindennapok töltik ki és nem az állapotom okozta üresség.... ez is elég gyorsan bekövetkezett

Eljutni A-ból B-be..nem nehéz...ha tisztában vagyunk a céllal,...az úttal...azzal, hogy ezen az úton mik várhatnak ránk...hogy mennyi minden adunk vagy kapunk....

Eljutni dombokon, hegyeken, sivatagon át.... mely szétkaparja olykor az emberi elmét, lelket, fizikumot...mit sem jelent..ha a vége a teljes extázis!

Igen..így van.... a megtett út...maga a tanítás...nem az, ahová végül érkezünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.