Beléptem a vizsgálóba, szóltak, hogy a melltartót vegyem le, de a blúzt visszavehetem.

Álltam a tükör előtt, és néztem az arcomat, közben nagyokat vigyorogtam és mormoltam a mai mantrámat. "Nincs áttét, nincs máshol tumor, nincs áttét, nincs máshol tumor.....

Jó öt perc után szólt az asszisztens, hogy mehetek..normális és segítőkész emberek, akik tudatában vannak azzal, hogy bizony, nem mindenki egyformán reagálja le azt, az 5-10 perces vizsgálatot, s ki ki lelkét ápolgatni kell.

"Fél"? - kérdezte tőlem az asszisztens

"Kicsit, remeg a lábam" - válaszoltam neki, de közben nem tudtam a mosolyt abbahagyni.

"A nehezén túl van", mondta, mikor betette a kanült a karomba...közben fel-felszisszent, hogy a vénáim bizony eléggé elhasználtak már....

"Szólok, hogy ha jön a kontraszt anyag" -ezzel a mondattal hagyott magamra.

Ott feküdtem, fejem mellett voltak a karjaim, és vizsgáló asztal (ágy) elindult a Philips CT kör felé.

Ez egy hatalmas kör, amiben ki-be vontattak, s közben a hölgy mondta, hogy mikor ne vegyek levegőt.

Az asszisztens visszajött, megfogta a kezem és jelzett, hogy indul a folyadék.

"Melege lesz és fémes ízt érezhet a szájában, nem fog sokáig tartani"

Valóban nem tartott, csupán pár másodpercig, s közben még mindig ki be mozgott a vizsgáló ágy.

Nem volt félelmetes, inkább hangos.

Közben, magamban mondtam a mantrát, ahogy a tükör előtt is.

Mikor az agyi CT következett, szóltak, hogy maradjak mozdulatlan és hunyjam be a szemem, mert a lézer nem tesz jót a szemnek.

Hozzáteszem, hogy végig csukva volt.

Mikor készen voltunk, az asszisztens segített felülni, és kérte, hogy még tíz percig ne induljak el, pihenjek még, továbbá, hogy igyak sok folyadékot ma.

Már a kocsiban ültünk, mikor azon vettem észre magam, hogy a gondolataim elhagyták a CT vizsgálót és nem volt bennem félelem a vizsgálati eredmény miatt.

Az életem már soha többé nem lesz olyan, mint volt...suhant át egy gondolat.....

De ez nem a kesergés okán volt, hanem, hogy minden napom egy menetelés, előre, innentől fogva.

A testem gyógyulása csupán egy szakasza lesz az életemnek, a lelkem gyógyulása az, ami mindennapos feladatommá vált. Mindennapos csiszolás, mindennapos gyakorlás, mindennapos HÁLA.

Elfelejtünk olykor hálát érezni az életünkért, elfelejtjük, hogy nem automatikus az, amit kapunk, hanem megérteni kéne a létünk napjait, megértenünk azt, hogy oka van az életünknek, nem csupán a sodrás.

Hálás vagyok annak, hogy tavaly nyáron szörnyű fájdalmaim voltak, hálás vagyok, a bordámnak, az áttétnek, hogy fájdalmat okozott, hiszen nem derült volna ki, hogy "csomagom" van, és úgy érzem, hogy a fájdalommal kaptam új esélyt az életem megváltoztatására.

HÁLÁS vagyok.....

Hálás vagyok annak, hogy olyan embereket ismertem meg e pár hónap alatt, akikkel valószínűleg kevéssé léptem volna kapcsolatba, hálás vagyok azért, hogy tanulhatok nap, mint nap ezektől az emberektől.

.... hála, köszönet, megbocsájtás,elfogadás, elengedés.... mind mind nap, mint nap újat tanít nekem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.