Vannak napok, mikor könnyebben veszem az állapot tudatát. 

Vannak pillanatok, mikor úgy érzem, hogy tulajdonképpen, ha nem szorítana néha a mellkasom a levegővételnél, ugyanolyan lennék, mint mások....

Vannak tapasztalások, mikor csak akkor jövök rá, hogy "más" lett a világ(om)  mikor végigsimítom a hajamat....

Ma, ültem az autóban és néztem a körúton haladó emberek arcát, mozdulatait... néztem, ahogy a régen várt napfény hatására, leveszik a téli kabátjukat..mintegy régi, kopott bundát.

Aztán érkezett egy házaspár. Mindkettő támasza egy-egy bot volt. Néztem őket, és arra gondoltam, hogy mennyire "irigylem" őket.... milyen szép.... ketten, egymás mellett.... EGYMÁS MELLETT....  a következő pillanatban három lány suhant el mellettük és én mosolyogva nyugtáztam a pillanatot.

Jól van ez így - gondoltam

Emlékszem, még mikor kiderült az állapotom.... és akkor néztem az emberek arcát...az első villanásom az volt, hogy vajon kiben lakozhat még ez a dolog..úgy, hogy nem tudja? 

Érdekes, hogy akkor sem éreztem sem haragot, nem gyűlöletet, hogy miért nem mással történt?

Láttam az embereket és arra gondoltam és gondolok a mai napig is...mennyire jó tudatosan élni az életemet.

Tudni és nem hinni. Mekkora különbség ez.

Akarni és nem csupán bízni.... Tenni és nem csak remélni..... most már érzem a különbséget, most már tudom, miről van szó.

Ez a "tudás", amit még mindig csak kapargatok és nyilván életem végéig tanulni fogok ez egy olyan hatalom birtokába juttathat, amit régóta keresek. Egy igazságosabb, valóságba.

 Régóta kerestem valamit...utat, értelmet, csodát, magamat? Mindegy minek nevezem... valaki életnek hívja...én tudatosságnak.

Van az a pont, mikor képessé váltam arra, hogy felül tudjak kerekedni a materialista világon. Mikor nem számított, hogy eláztat minket az adósság tengere..mikor nem tudtam dühös lenni azért, amiért korábban majd felrobbantam...mikor nem éreztem haragot, sőt helyébe lépett a megbocsájtás....

Mikor megértettem azt, amit a barátnőm már évek óta "magyarázott" nekem.... eljutott hozzám az üzenete.... 

Mikor a szavak ténylegesen értelmet nyertek.... 

Akkor kezdtem saját magamat felszabadítani..... és innentől már mindegy, hogy mi vár rám...én BOLDOG vagyok...

Nem tervezek, nem csalódok, nem okozok magamnak külső kényszereket... nem rettegek megjegyzésektől....

S ez nem flegma vállvonogatás...csupán a lépéseim következménye. 

..néha még van, hogy toporgok egy helyben...aztán valaki ráteszi a vállamra a kezét, vagy megsimogatja a lelkemet és egy picit kedvesen, de határozottan arrébb lök. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.