Újabb és újabb téglák jönnek ....megint...

Az alapon túl vagyunk.... lassan térdemig ér a fal.... Miért?

Miért építjük egymás ellen ezeket a falakat? Ablak lesz rajta, ugye? Lesz valami lehetőség arra, hogy legalább egy üvegen át próbáljuk egymást megérteni?

Néha, nagyon fáradt vagyok ezektől...pedig én is építek.. néha tudatosan, máskor tudattalanul...de rakom a téglát.

Nem jó ez így...nem jó felé megy a talicskánk.... S ha nem is férünk el benne mindketten, legalább az út vége legyen ugyanaz.

Olyanra vágyom, amit meg tudsz adni.... amit igazán szívből tudnál adni... ha látnál... ha észrevennél.

Tudom, hogy itt vagy.... mert a mindennapos rutinból látom...de itt vagy-e valójában? A lelkem hiányolja a kezed simogatását...

S ha nem vagy itt...tán elfáradtál? Nem baj...most én támogatlak kicsit...csak hagyd magad....

Kicsit, mindketten csalódtunk az elmúlt hetekben.... igen.... és? Az élet megy tovább... mert mennie kell... már a Queen is megmondta.... a shownak folytatódnia kell....

Rágódunk dolgokon...felesleges apróságokon.... Olyan szituációkba hozzuk magunkat, amiből csak egy út van, hogy bocsánatot kérünk egymástól.... de legalább ez működik.Belátunk, aztán ölelkezünk....

Mosolyogjunk együtt.... én is, Te is hibázol...de ahogy a minicsemete kérdezi.... "hol a mosolyod?"

Fogom a kezed...de TE se engedd el az enyémet!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.