A mai nap nem várt fordulatot hozott, mind orvosi, mint Nadi szempontból.

Orvosi szempontból...ma sok olyat éltem át, amit idáig nem.... cammogok...nem érzem, hogy haladnék...még centiket sem.... ráadásul ez a tűpárna arculat, ez nem én vagyok.

Nadi szempontjából, viszont úgy érzem, hogy haladtunk.... ma szinte végigsírtam az egész kezelést. Ez volt a 8/3 kezelésem, az ún. 8 napos kezelést illetően.

Ma rájöttem, hogy megbocsájtani nem csupán másoknak , mások felé kell, hanem bizony magamnak is.

Ez az a fontos lépés, amit meg kell tennem...és minél hamarabb.... Hogy miért kell magamnak megbocsájtani?  Hm.... elgondolkodtató.... de rá kellett ébredjek, hogy bizony dühös és haragos vagyok magammal szemben, és pont azért, mert beteg lettem, mert megbetegítettem magam.... 

Ezt leírni, kimondani, átértékelni, átélni, szintén könnyes út volt. De az utam során sírtam és még fogok is sírni... eleget.... ez is a tisztulásom része és ez is annak a része, hogy előrébb és előrébb jutok.

Arra is rájöttem, hogy ha megszáll egy gondolat...és sokat motoszkál a fejemben, akkor azzal a gondolattal kell kezdeni valamit. Nem véletlenül jön és birizgál....

S ez a gondolat most az, hogy bocsássak meg magamnak... bocsássam meg azt, amit esetleg más nem ért...amire esetleg más azt mondja, hogy ez hülyeség..mert ez a betegség jött és kész. Nem...ezt nem így gondolom... éppen hogy úgy gondolom, hogy ezt sikeresen megteremtettem magamnak... a magam által kreált dühvel, elégedetlenséggel, méltatlansággal...és VAKSÁGGAL. 

Mert nem mindegy, hogy hogy és miképpen éljük az életünket...nem mindegy, hogy dolgokon meddig vagyunk hajlandóak rágódni és mit áldozunk annak a dolognak az oltárán.... nem mindegy.... 

......hiszen van, ami megéri....és van, ami nem.

Ma meditációban visszamentem másfél évvel ezelőtti önmagamhoz...... megálltam magam előtt és bemutatkoztam...hogy ilyenné váltam...annak hatására, hogy dühös és elégedetlen vagyok...hogy nem látom meg a jót és csupán buta dolgokat hajkurászok....

A régi énem...éppen úgy nézett rám....mint én őrá.... döbbentet láttam azt, hogy nem lát semmit.

S hiába álltam elé..hiába mutattam meg 1,5 centis hajamat...hiába mutattam logó karomat.... észre sem vett....ekkor jöttem rá, hogy nekem ezt az utat mindenképpen végig KELL járnom.... mert csak így tanulok...csak így változom.

Tehát bármilyen erőszakosan is álltam önmagam elé....akármilyen lármát csaptam.... nem láttam viszont magam.... nem láttam a lényeget..... 

A lényegnek meg kell történnie.... a lényeg változtat.... a lényeg módosítja a tudatot..... 

Nem mondom, hogy nem rettentem meg ma egy pillanatra...akkor hazudnék....de az is igaz, hogy úgy érzem, hogy nagyot lépek ezzel előre...ezzel, hogy tudom, hogy önmagamnak is van még mit megbocsájtanom.

Az életem örök tanulás, mint mindenkié....csak van, aki tudatosan és van, aki nem tudatosan tanul....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.