2013.07.09. 07:11
Szövetség avagy No megállj csak!
Hullik.... talán feltűnőbben, mint először...hullik.
A párnám reggelre tele van pici apró kedves barna és fehér hajszálakkal. Reggel felkeltem elővettem "hajamat" kimostam, kiöblítettem....most szárad.
Hát, ha hullik, hát hullik. Az a dolga...kemo alatt, közben.... A doktornő mondta, hogy lehet, hogy csupán ritkulni fog....de persze nálam nem.... naná, hogy nem. Kivételes vagyok. :-)
Álmomban mindig hosszú barna lobogó hajról álmodom.... mint régen, mint mikor édesapám kislánykoromban sok kis copfba fonta, s nem számított neki, hogy jó pár órát ezzel tölt, örömmel tette. Imádta a hajamat.
.....aztán tegnap átölelt és mondta, hogy "ugyan, nem számít, hasson a kezelés és ezzel nem kell foglalkozni".
Igaza van...tudom. Kis buksimat, majd a szél fújja, a zuhanynál, megint pattogós cukorra emlékeztető érzésem lesz.
Nem számít...tényleg nem. Nem akadtam ki ezen, hiszen van alternatíva. Van kendő, van műhaj, vagy sapi...és van olyan is, hogy nem érdekel, úgyis mindenki tudja...akkor nincs mit szégyellnem. Amúgy sincs. Nem én választottam.
Jött ez, betört az éltembe és rombolni kezdett....
No, de megállj csak! Kapsz pénteken megint egy kis lökést, s akkor mit bánom én, hogy 4-5 órát kell ülnöm, míg a szövetséges folyadék folyik belém...mit bánom én, hogy hülyére szurkálnak, mert már nincs egy ép vénám...mit bánom én, hogy másnap kinyúlt vagyok... nem számít. Semmi nem számít...mindent elviselek.
Mert van szövetségesem...nem is egy több.Magam,Hitem, Családom, Barátok, s a Kemo..... felfegyverkeztem, totális hadviselést folytatva szinte próbálok örömmel a klinikára menni pénteken.
Bár .... néha, mikor a tűzoltóságnál elfordul a kormánykerék jobbra, előjön a nem szeretek odajárni érzés...s ez mindaddig tart, míg ki nem szállok az autóból s be nem jelentkezem a recepción.... mert ott már mosolyogva kérdésekkel bombázva várnak. Biztatnak minden egyes alkalomkor.... tegezőviszonyban vagyok már jó néhány beteghordozóval, nővérrel.
S ez megkönnyíti ezeket az amúgy nehézkes, fárasztó órákat, amit a kemo szobában kell tölteni.
Mosolyt és ölelést kapok tőlük... s nem tudom miért....a RTG-ben VIP tagságom van... engem szólítanak először, ha sokan vannak és utolsónak érkezem akkor is. Kedvelnek.
Mindig van egy jó szó, egy orvosi integetés... és sok sok bátorító mosoly.
..... hát akkor kit érdekel, hogy hullik? Majd visszanő....szebb lesz, mint új korában. :-)
Harca fel tehát, továbbra is...mert komoly szövetségeseim vannak, SOHA nem hátrálnak ki mögülem!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csamó 2013.07.09. 09:05:24
Péntekre nyugalmat! Szombatra erőt! (Látod, lehet, hogy ezegy jediképző!)
Utolsó kommentek