Fázom.... kint 30 fok meleg van én meg két takaró alatt, vastag téli zokniban itt bent didergek. Kemo hatás? Nem tudom...de jéghideg minden végtagom.

Ma magamra parancsoltam, hogy építsd magad, építsd magad, mert helyetted ezt, senki nem teszi. Egyél, ha nincs is étvágy, igyál, ha nincs is szomj. .... de minden akarattal szembe.... nem mindig megy.

Ma egy dolog kivételével csak gyümölcsöt ettem. Hát..abból nem lehet építkezni. Tudom én az eszemmel, de a testem mást akar. Nem reagál a kérésemre, nem mozdul ha kérem. 

Néha csak nézek fel a kút mélyéről...milyen távoli a kútszéle még.... s bár engedem én a piros lufijaimat benne a múltbéli dolgaimmal, de valahogy topogok. Valahogy ezt az egészet egyszerre kéne elengedni. Lezárni és kész. 

Most üres óráimban ez a feladatom. A mai meditációm vége az volt, hogy fel alá rohangáltam a klinikán, hogy meggyógyultam.... jó volt ebből visszatérni a jelenbe. 

De valamiért még mindig ragaszkodom ...valamit még mindig nem sikerül elküldenem a fenébe... Az agyam kattog, hogy milyen jó lenne már dolgozni, élni rendesen tenni-venni, nyaralni, sétálni, enni jókat, mulatni jókat. Akkor mit nem engedek? Mi a fenéhez ragaszkodom, hogy ha ezt akarom?

Érzem ez, most egy következő lépcső. Olvastam ma, aki a hitét veszti az az életét is. A hitem megvan.... erős várakon áll. 

Nem szándékozom belesüllyedni ebbe a szerepbe,...sőt.... kifejezetten nem akarok...mégis, mintha húzna lefelé...

Azon kattogtam hogy nem jó egyedül, mire Ati mondta, hogy ha neki ki kell mennie dolgozni...akkor mi lesz?

...nem tudom..... tényleg nem.... ülök és vigyorgok...és nem tudom a választ. 

Mennek itt a nagy sóhajok...meg a lelki vándorlások.... de az igazi válasz nincs meg. 

Hát...üres szobákat nem nyitogatok...tehát a jövőt sem illik firtatni, igaz?

Válaszokat keresni...ez a dolgunk? vagy megtalálni önmagunkat..... vagy végül is mi a feladatunk?

Tudom...a korlátokat megtalálni és túltenni magunkat rajta. Nincsenek lehetetlenek pont reggel olvastam.... 

Ami a legjobban zavar, hogy nem mosolygok.... úgy igazán...úgy szívből..onnan legbelülről...onnan alulról..felfelé, mikor a lelkem szárnyal....

De hát basszus szedjem össze magad..... az Istenért!!!   Ezen csak én tudok változtatni! 

Tessék megemberelni magam és tessék AKARNI ...nem görcsösen...csak finoman....  de határozottan!

Hogy mozduljon a kéz mikor kapja a parancsot, hogy tegyen az a láb önállóan pár lépést.... hát így nem lehet!!!

Így nem LEHET!

..... és mikor ilyen klasszikus csatákat vívok magammal...a végén csak felfelé görbül a száj.... csak rájövök, hogy mekkora butaságot csinálok. 

De kellenek ezek a vívások...néha beleférnek ....és már régen volt. Ebből is lehet erőt meríteni, önmagamat megacélozni még jobban, mert ilyen napok után jönnek az erős napjaim...és abból van több.

de néha kell engedni a léleknek, hogy picit szusszanjon 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.