Reggel volt, és én halál kómásan álltam a tükör előtt. 

Megfogtam a hajamat, végig simítottam. Örültem...van még. Copfba kötöttem és automatikusan csináltam a reggeli teendőimet. Kimostam az éjjeli edényemet, kidobtam a zsepi halmot, aztán a tekintetem visszarévedt a tükörre. 

"győzni megyünk ma" ez jusson eszedbe! - mondtam hangosan! GYŐZNI!  Ha, ez az út is kell hozzá, akkor rajta.

Boti nem aludt itthon.... talán jobb is volt ez így. Nyugodtan készültem, meditáltam, elmélyültem előző este. Tudatosan készültem a mára. Akkor építsünk falakat a többi szervem köré...és mentek a törpék építeni. Mindent védjünk, kivétel a buta sejteket.

Felöltöztem. Laza farmer, pulcsi.

Ellenőriztem mindent amit a táskámba pakoltam. Sétacetli, hányás csillapító, csontvisszaépítő folyadék. Rágcsa, víz, zsepi, a kocsiba hányás zacskó. 

Nem ettem. Valószínű nem is tudtam volna. Ati átölelt, megsimogatott, végignézett rajtam, és mondta, "menjünk, végig veled leszek"

Ez nyugtatólag hatott rám. 

Elindult az autó és én végigénekeltem valami zenét a kórházig. Spanoltam magam. 

Újra belépni ebbe az épületbe...ki tudja még hányszor?

Bejelentkeztem, elindultam a magam Canossa járásán. Vérvétel, EKG, RTG. 

Aztán elmentünk és vártunk a doktornőre. A helyettes volt ott Ilona doktornő (fiatalabb, mint én) mert az én orvosom nem tudott jönni, gyerek betegség miatt. 

Gondoltam, hogy ez hurrá, az első alkalommal nincs velem...de nyilván ez is erősítésnek kellett nekem. 

A doktornő megvizsgált, elmondott mindent, és elmondta, hogy hová kell menni.

Újabb negyedóra keresgélés... ez egy átkozott labirintus- gondoltam. 

Végül megtaláltuk a SZOBÁT. Ott ültek az emberek, kezükbe folyadék csöpögött. Mindenki minimum 20 évvel volt idősebb, mint én. 

A nővér rám nézett, kérdezte, hogy hol a beteg? 

Mondtam, hogy én vagyok! Akaratlanul csúszott ki a száján, hogy "úristen" nekem ez volt az utolsó támfalam, ami aznap reggel tartotta vissza a könnyeimet.... - addig. 

Úgy elkezdtem sírni, hogy egyszerűen nem tudtam abbahagyni. 

Leültettek, nyilván mondták, hogy nyugodjak meg. Na...de.... igen..hát nagy sikerrel vettem ezeket a szavakat.

Ráadásul mellettem egy nő ült, aki közölte az amúgy is halálra rémült és zokogó énemmel, hogy "ja, az lesz a legrosszabb, ha kihullik a hajad" 

Én néztem rá... és csupán a szememmel kérdeztem, hogy - ezt most, tényleg muszáj? Ha vigasztalásra szánta, üzenem, hogy nem sikerült. - 

A nővérek adategyeztetés végett kérdezgettek..... egy büdös szó nem jött ki belőlem, Ati válaszolgatott. 

Megmérték a vérnyomásomat, egekig ért...aztán leszedáltak. 

Előtte elmondták, hogy mi után mi következik...melyik folyadék mit okoz stb.... akkor én már az álmok útján jártam. 

Hat óra múlva aztán vége volt. Vége volt az első kezelésnek. Néhányszor kimentem...na, jó ez erős túlzás, kitámolyogtam a mellékhelyiségre Ati segítségével, de amúgy szinte tényleg az egészet végigaludtam. 

A nővérek, nagyon aranyosak, kedvesek, megértőek voltak. Támogattak, ahogy csak tudtak. Lelkileg, fizikailag próbáltak mellettem állni, s végül is sikerült. 

Én meg végre aludtam. Majdnem hat órát egyfolytában...na, azért ez óriási dolog...ismerve az előző heteket. 

Már ültünk a kocsiba, mikor rájöttem, hogy ez igazán nem is volt annyira vészes. Oké, nyilván a megpróbáltatások innentől jönnek gondoltam, de a lelkem túl van az elsőn, nagyjából tudom, hogy mire számíthatok.

Itthon már olyan voltam, mint egy jó buli után. Kóvályogtam, szédelegtem.... 

A kemo második napján semmi nem történt. Én abszolúte nem éreztem semmit, nem volt semmi mellékhatás. 

Harmadik nap éjjel volt a lázam többször felment 38,5 fölé, akkor sokat voltam fent, kapkodtam be a lázcsillapítót. Másnapra ez is elmúlt.

Negyedik, ötödik nap a vérnyomásommal játszott, 90/ 50 ilyen értékeket mértünk. 

Valamelyik délelőtt vérnyomást sem tudtunk mérni. A család futkorászott a szomszédokhoz vérnyomásmérőért, mert amik itthon voltak, sorba mutatták a nem mérhető értéket. 

Anyu az ügyeletet hívta, hogy jöjjenek, mert holt sápad voltam....

Aztán jött, a segítő gömböm..... 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hopesugar.blog.hu/api/trackback/id/tr144911646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása