Kisgyerek korom óta a csütörtök volt a kedvenc napom. Onnan már csak egy nap a suli, és jöhet a hétvége. Viszont legyűrtük a hét nagyját. 

Ez volt az én optimizmusom. 

Most, minden kezelésem csütörtökre esik. Kemo, vérvétel, csontvisszaépítő folyadék beadása. Véletlen? Szerencse? 

Igen, talán nekem könnyebb.

Csütörtökre esett a szülinapom, csütörtökre esett a télapó..sőt a házasságunk is csütörtökön volt. (Aug. 19. 2004.)

Nekem valahogy fontos. Babona, vagy megérzés, vagy csak pusztán egy isteni sugallat, a sors fura terelése a csütörtök? 

Hiszek ebben. Mint ahogy a zöld trabantban is, a fekete macskában is, a péntek 13. ban is, a hetes szám szerencséjében. 

Fura dolog a lélek. Hisz dolgokban, aztán mikor odakerül, hogy tényleg fordulatot vesz az élete, akkor meg még jobban hisz...

De hinni csak akkor lehet, hogy ha figyelünk, ha észrevesszük a jeleket, ha ezekre befogadóak vagyunk. 

Bár minden megerősítés ebben az egy napban, vagy a szóban, van, hogy CSÜTÖRTÖK...mégis szerdánként belelopózik  a lelkembe egy kicsi, halvány félsz. 

Mi lesz holnap?

Milyen lesz a vérkép?

A kemoval minden rendben lesz?

Tehát, azért ott leskelődik a kétely...de nyilván ez így jó. Ezt már elfogadtam. 

Ha mindent természetesnek vennék, akkor talán nem is tudnék úgy örülni, mint ahogy ma örültem, mikor Czaller doktornő közölte, hogy tökéletes a vérkép. 

Táncoltam...  örömömben.

Biztosan azt hiszi ő is meg az én orvosom is, hogy hibbant vagyok, de nem gond. Nekem a mosolyom, az őrült, groteszk táncom, az öleléseim, mind mind hozzám tartoznak.

Mikor a kemos nővérek mondják, hogy "Rita, magának csillog a szeme a boldogságtól, vagy, hogy Rita maga bombanő lett' ...hát mit tegyek? A maszk alatt is mosolygok.

S ha az ember mosolyog..legyen távol, közel, legyen telefonban, vagy csak írjon.... a mosoly átjön. Átjön a sorokon, a telefonkagylón...s még  a maszk mögött is.

Már úgy járok a SOTE-ra , mintha hazajárnék... nincs bennem idegesség, nincs bennem akkora feszültség, mert tudom, hogy jó helyen, jó kezekben vagyok. 

Ma a mikulás alkalmával, vittünk csoki angyalokat, a nővéreknek is, és a doktornőknek is. Az én kezelőorvosom ma nem volt bent , de a helyettese igen.

Örült neki, ahogy a nővérek is örültek, puszit dobtak, s minden alkalommal már messziről integetnek nekem, nekünk. 

Azt hiszem, hogy az a legfontosabb, hogy kedvenc napok ide, vagy oda...babona, vagy hit ide vagy oda...mégiscsak fontos, hogy az ember, EMBER maradjon. 

Soha nem öleltem meg senkit ez előtt...most mindenkit ölelgetek.

Hiszem, hogy több  van egy ölelésben, mint egy "köszönömben" vagy egy "gratulálok"-ban... .mert az ölelés fizikailag hat. 

Egy ölésben benne van egy energia hullám, egy erő átadás, egy erő nyerés, ha úgy alakul.

Szeretek ölelkezni, mert feltölt, és én is feltöltök másokat.

Ölelem a férjemet, ölelem a fiamat, a szüleimet, a testvéremet, a sógornőmet, a rokonaimat, mindenkit!

Öleljetek, hát Ti is!!! 

Bízzatok az ösztöneitekben... az ölelés egyszerűen feltölti az embert! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.