Mi ér véget? 

A világ?

Vagy az élet?

Nem lesz föld?

Vagy nem lesz lélek?

Nem leszünk többé, vagy hogy nem leszünk?

Forognak a fejemben a gondolatok.... napról napra.

Vikivel beszélve, tisztul a kép. 

Nem a hagyományos értelemben lesz világvége, természetesen - mondja

A lélek, a test, a múlt, változik...lezárul...  

Akkor 21.én én leülök - mondtam  Vikinek és átmegyek az új világba ...

- Tegyél le mindent, amit már nem akarsz magaddal vinni - hívta fel a figyelmemet Viki

Rendben - mondtam és elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mit, hogy ?

Leteszek minden betegséget, minden haragot, minden csalódást, minden tévutat, minden tévelygésemet, minden önhibáztatásomat, minden megfelelni vágyás, minden ígéretet amit tettem, és amit nekem tettek. 

Mindent.

Tisztán, "szűzként" lépek át ebbe az spirituálisan túlfűtött életbe...amire idáig vágytam.

Írjak listát? Nem...nem kell. Tudni fogom, hogy mit mondjak hangosan, vagy halkan magamnak a meditációm során 21.-én

Amit kimondok, azt itt hagyom.

Megköszönöm, hiszen eddigi életem részesei voltak, de úgy érzem, hogy már nincs szükségem rá.

Jó időben kezdődött a változásom....mert most már nyitott szemmel látom, nézem, és várom a változást.

 Mert nem félek. Nincs mitől, és erre rájönni, felszabadító érzés. Hiszen, hiszek abban, hogy mind visszatérhetünk. 

S ezt nevezzük reinkarnációnak, feltámadásnak, vagy bárminek.... HISZEK ebben. 

Sok mindenben hiszek, amiben "elmúltRita" nem hitt...szkeptikussága mosolyba és cinizmusba torkollott, oly sokszor. 

Vak voltam.

De jó így látni! De jó ezt érezni, mennyivel könnyebb haladni az úton így, hogy HISZEK.

S igen...holnap az egyházi világot újra beengedem, mert be kell valljam, hogy a múlt héten kihagyott mise, egy fajta hiányt hagyott bennem. 

A kemo miatt nem akartam menni, s bár nem voltam rosszul, mégsem bíztam annyira magamban, hogy végig tudom hallgatni az egy órát. 

De akkor ez volt a helyes és igazából nem is bizalom kérdése, talán jobb is volt, hogy kihagytam, hiszen ÉREZTEM, hogy hiányzik ez a fajta támasz az életemből.

Persze, lehet most azt mondani, hogy álszent, meg hogy kifordultam magamból stb.... de nem érdekel. Találtam egy utat, amibe éppúgy belefér az egyházi világ mint a spirituális. 

A kettő között nincs is nagy különbség...egy meditáció olyan, mint egy ima. 

S a cél, ...a végcél egy és ugyanaz. 

A változásom, az a fajta társadalmi "hályog" amiben én éltem végül leoperálódott a szememről, lelkemről lekerült.... már úgy érzem, hogy tisztul a kép..... nagyon tisztul. 

...... még van mit tanulnom...Úristen...bőven van..... de alázattal várom az élet, az univerzum, vagy az Isten mindennapos tanítását, útmutatását...hogy végül kihámozzam belőle azt, ami igazán rám vonatkozik, ami igazán az én profilom. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.