Türelem... int egy hang a lelkemben. 

Türelem, lesz ennek vége is...és mosolyogni fogsz, sokkal jobban, mint most. Illetve máshogy. Tudván, mit hagytam magam mögött.

Türelem, veregetem a vállam, s közben Balogh Béla szavait iszom.

A gondolatnak teremtő ereje van...Bennem teremtő erő van.... és ezt ki kell tudni használni, úgyhogy most még jobban kell koncentrálnom arra, hogy ne legyenek ártó gondolatok...hogy még csírájában fojtsam el azokat, amik nem jó hatással vannak a gyógyulásomra.

Most még koncentráltabban, még hatásosabban fogok meditálni és öngyógyítani.

Lehet, ezt még fokozni? - kérdi egy hang bennem...Lehet..mert mindent lehet tökéletesíteni, formálni, alakítani.

Van, aki még ennyit sem tesz meg a gyógyulásért, van, aki nem változtat, nem hisz, nem bízik...mégis meggyógyul...akkor mi értelme ennek az egésznek??? 

A változás... hiszen, ez az egész folyamat a változásról szól. Mert hát van ez a csomag...amire az is lehetne pecsételve óriási piros betűkkel, hogy VÁLTOZÁS

Persze, hogy van, olyan is, aki úgy is meggyógyul...de a lélek vajon rombol-e újra? 

Ha ő maga nem adja jelét a változásnak, vajon kap e új esélyt? 

S mi van, akkor, hogy ha valaki rosszabb ember lesz utána, mint volt? 

Hiszem, hogy egyensúlyt teremt az univerzum. Tudom. 

Amit elvesz innen, azt megadja máshol. 

S most elvett valamit, de rengeteget adott is. 

Adott olyan embereket, akiket nem ismerek még személyesen, adott olyan utakat, amiket még nem jártam, adott olyan pillanatokat, olyan fizikai kontaktusokat, amikre nem számítottam. 

S mindig ad....ez így van...folyamatosan a nap minden órájában, percében ad.... ÉLETET ad. 

Nekem most ez számít...az ÉLET és az IDŐ. 

Valaki azt mondta a telefonban nekem nemrégen, hogy csodálatos amiért így küzdök az életemért.... én meg mondtam, hogy nem gondolkodom ilyen nagyban... én mindig csak a következő óráért, percért imádkozom. 

Mert tényleg a jelen számít.... azt, hogy jelét adom az univerzum felé, hogy vannak terveim az egy másik kérdés. Igenis tudják, hogy én még maradni akarok, nekem még dolgom van. De ténylegesen a következő pillanat az, ami számít...illetve a most...de ahogy ezt leírom a most-ból már múlt lett. 

Igen az út nagyon rögös...és néha falak is vannak ugye..meg feladatok a következő pontig. Ez olyan, mint egy akadályverseny.

Igazából nem eshetsz ki, csak gyengébben teljesítesz, de a célhoz akkor is elérsz. Így vagy úgy, mindenképpen. Csak az a kérdés, hogy mi a cél?

Én tudom, hogy nekem mi a célom....de vajh, minden embernek az a célja? 

Én nem hiszem.... hiszen ezért van, hogy olyan nagyon mások vagyunk.

Az én világomban most rend van...de néha jön a porfelhő ...és kicsit bepiszkít ezt-azt... ez mindenkinél így működik.

Szeretem magam és ameddig ilyen jóban vagyunk, addig nem eshet semmi bajom. 

Esténként úgy fekszem le aludni, hogy a testemre teszem a kezem és gondolatban azt mondom, hogy vigyázok rád, ne félj, nem engedem, hogy bántsanak, nekünk szükségünk van még egymásra....bőven...

Úgy bánok a testemmel, mint egy csecsemővel. Vigyázok rá, óvom, szeretem.

Szóval..türelem... türelmesnek kell lenni, tisztában kell lenni azzal, hogy ez nem egy megfázás, ez nem egy könnyed bokaficam, ez egy másik csomag. 

Egy ún. tisztítókúra. Kívül belül. 

Most szeretnék utoljára "ártani"...ártani azoknak a sejteknek, akik nekem ártanak most. 

De ez is úgy , hogy ma este elengedem őket..... úgy érzem, hogy meghozták a kellő változásomat...már nincs szükségem rájuk. 

Elengedek ma , mindent, amit nem szándékozok magammal vinni a holnapba.

Nincsenek kérdések, csupán elhatározások.

Nincsenek félelmek, csupán útválasztások

Nincsenek célok, csupán következő pillanat

Nincsenek feladások, csak az út maga.....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.