Vajon mindenki tisztában van a saját korlátaival?

Munka, család, karrier, egészség, magánélet?

Mindenki tudja, hogy hol lakozik a saját határa?

Amikor még a test és ész és minden egyéb engedelmeskedik.

Amikor még nem rosszalló szempárokat kap, amikor nem negatív megjegyzéseket hall a tetteiről?

Tudjuk, hogy a kerítésünket megkerülni is lehet, nem átugorni, mint a vadlovak? 

S mi az, ami végül megállít minket? Ki vagy mi rakja elénk a STOP táblát? S vajon figyelembe vesszük-e?

Látjuk-e, halljuk-e, érzékeljük-e a külvilágot, ahol bár előfordul a rossz szándék, de leginkább a segítő, támaszt nyújtó kezek vannak jelen?

Az ok, amiért feszegetem ezeket a kérdéseket, egyszerű... hiányzik a tett.

Hiányzik az, hogy ne úgy legyen, hogy kettőt lépek előre hármat hátra...csupán óvatosságból.

Tudom, hogy mindennek itt az ideje....és tudom, hogy türelmet kell gyakorolnom, tanulnom, magamévá tennem...de egy színfolt hiányzik most, nagyon. 

Persze...van, hogy kidőlök...hogy egész nap alszom, és pihenek, mert ver a víz, vagy süt a meleg...vagy egyszerűen csak hadakozik a láb a haladás ellen....van ilyen.... de a legtöbb nap nem ilyen...s mikor jól vagyok..mikor nincsenek egyéb mellékhatások...akkor hiányzik az a valami... az a plusz amit ...hívhatunk munkának, hívhatunk tedd ide tedd odá-nak... valaminek.

Én nem ugrom át a kerítést, én megkerülöm...jó lassú léptekkel... átgondoltan, de megkerülöm.

Mert tudom, hogy ha átugrom, akkor bele akadhatok esetleg....

Hiszen magamnak így is ártottam. 

Megfázott az a test, aminek most küzdenie kell, aminek most nem illő plusz feladatokat adni...... Nem voltam óvatos.... vagy túlontúl sokat akartam. 

Egy szánkózás, egy hógolyó csata, még tripla nadrágban, dupla pulcsiban, sálban kesztyűben is veszélyes nekem. 

Nem volt rajtam maszk, és nem vigyáztam eléggé magamra. 

Maszkolnom kell, hát úgyis farsang lesz :-) 

Ez pontosan az én felelősségem...vagy felelőtlenségem...vagy csupán annak a jele, hogy még mindig nem tudom hol a helyem?

Higgyétek el, hogy borzasztó egy tevékeny embernek, ha nem tevékenykedhet. 

Mikor MSE és családja itt volt, már MSE szólt rám, hogy üljek le és ne pörögjek, Bogi ugyanezt tette, mikor meglátogatott. Ez a külső hatás...pont ez, az amiről írtam. Ők voltak a segítő kezek...és akkor és ott megértettem és elfogadtam... de nehéz a zizegést halkká tenni.

Egyik nap azon morfondíroztam, hogy vajon vissza fogom-e sírni ezt az időszakot, amikor csak magammal kell foglalkoznom? 

Határozottan nem, volt a válasz. 

Tanít, sodor, elterel ez a csomag, ez az állapot, de közben annyit vesz el tőlem, annyi űr keletkezik a napok során, annyi minden hiányzik, hogy ezt jelenleg nem tudom mivel pótolni.

A féket behúzni jó dolog....de folyamatosan álló helyzetbe és fékezve tartani az autót.... azt nem könnyű elfogadni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.