Akadt olyan pillanat az életemben, mikor óhatatlanul kicsordultak a könnyeim és nem mindig volt rá lehetőségem, hogy "elbújjak" a világ, család elől.

Volt, hogy Boti hozta a zsepit, mert ő annyira rárezeg ezekre az érzékenyebb pontjaimra, s ilyenkor még a meglévő bánatom mellé az is gyötört, hogy ezt látja a gyerek.

Nem történt sokszor. De ő már ismeri anya könnyeit.

Emlékszem, hogy aput egyszer, anyut többször láttam sírni. A szüleim mindig vigyáztak arra, hogy ezt mi ne lássuk, ne érzékeljük, ne is foglalkozzunk ezzel. S mégis, mikor megtörtént, én kíváncsi szemekkel és az én világom problémamegoldási lehetőségeivel ott álltam a szüleim mellett. Kérdés, hogy megtudtam-e oldani? Nem.... ezt végül, ők oldották meg.

Láttam azt a végtelen feszengést rajtuk, azt hitték, hogy bennem törést okoz, hogy látom őket sírni.

Nem láttam őket ettől többnek, vagy kevesebbnek.... nem érzetem, hogy valami megváltozott bennem...azt éreztem, hogy szükség van rám.

Azon gondolkodtam, hogy probléma-e, hogy látta a Boti ezeket a pillanatokat?

Általánosságban probléma-e, hogy a gyerek látja a szüleit olykor elgyengülni, rettegni, félni, sírni?

Nem hiszem.... Azt gondolom, hogy ez nem rendít meg egy gyereket...s közben arra is rájöhet, hogy apa és anya is EMBER-ből van.. Ők is tévednek olykor, ők is éreznek, ők is tévelyegnek néha napján

Úgy vélem, hogy ha egy gyerek látja a "hibákat" és akkor ő maga is könnyebben elviseli a kudarcélményt, a hibáit, hiszen a szülei is néha tévednek..akkor ez a jog neki is megadatik

Nem kell tökéletesnek lenni...ezen a téren sem. Itt is lehet bukdácsolni néha, itt is lehet néha zavarba jönni.

Nyilván a szülő képhez hozzátartozik a gyerek szemmel csodált "tökéletesség" ,,,,kérdés, hogy mit nevezünk tökéletességnek?

Ha makacsul ragaszkodunk ahhoz a képhez, hogy mi bizony nem térünk le az útról..mit nem vagyunk érzékenyek....mi megoldunk mindent... és megyünk előre, mint a gép.... akkor nem szerepet játszunk újra?

Hiszen, nincs olyan, hogy tökéletes vagy nem tökéletes..... esendőek vagyunk...és ez így jó....

A hibáinkból tanulni kell, levonni a megfelelő konzekvenciát és újra próbálni, míg úgy érezzük, hogy célt értünk és én, ezt a tételt adom tovább a gyerekemnek is.

Nem vagyok tökéletes anya és feleség, és lány és testvér és barátnő..... ÉS? Nem is akarok az lenni.....

S a Boti sem lesz tökéletes.... miért is lenne az? Kövesse el a hibáit..igen... és tanuljon belőle.... és igen..hajtsa a kíváncsiság.... és adott esetben "fogja meg a meleg kályhát" ha úgy tapasztal....

De soha ne féljen kimutatni az érzéseit ...mert attól nem lesz sem több, sem kevesebb.....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.