Ohm......Ohm...... indul a zene.... a testem ellazul, a gondolataim szabadon áramlanak, képek, érzések, felvillanások jönnek-mennek a tudatomban....

elindulok lassan, csendesen a múltamba.... látok szituációkat, érzek érzéseket, egyre mélyebbre és mélyebbre jutok....

Látom magam kislányként.

Hosszú barna hajamat édesapám fésüli.... látom, hogy vasárnaponként anyukám a piros hajszárítóval szárítja a hajamat....és én a sárga tetejű dobozon ülök..,látom és érzem, ahogy apukám fonja sok apró copfra órákon át.... 

Ide oda csapongok az időben....a következő pillanatban, azt éreztem, láttam, ahogy anyukám kiemel a fürdővízből és a mosógépre tesz...(nagyon kicsi lehettem) ő törölt és a fejem felett egy hősugárzó óvott, hogy ne fázzak meg. Apró fürdőszobánkban ömlött a gőz a meleg víztől...anyukám megtörölt, átölelt és bevitt a nagyszobába. 

Mennyire jók voltak ezek az ölelések...mennyire hiányoznak.... a törődő mozdulatok...azok az anyai érintések, azok az apai simogatások..... 

Mára megváltoztak ezek a mozdulatok....most is féltőek, óvóak...csak ..valahogy mások lettek. Én lettem más... felnőttem..és most én adom át Botinak ezeket a puha öleléseket, a hajszárításokat, óvó tekintetet.

A zene egyre jobban eggyé vált a tudatommal..... 

Látom magam, ahogy beszélgetek Istennel.... kutya sétáltatás közben. Énekelve, táncolva követtem a kutyát, szokásos körén a réten.... én meg közben hol hangosan, hol halkan, de beszéltem ......

Hová lett az Istened? - kérdezte az egyik Prana Nadis kezelő legutóbb..... 

Felnőttem.... és átvette a helyét az önpusztítás.... - válaszoltam és tudtam, hogy ez is egy fontos mérföldkő a múltam tisztázásában.

Láttam magam első osztályosként.... Ili néni volt az osztályfőnökünk. Magas, szőke hajú fiatal nő volt...imádtam, és ő is imádott engem. Nagyon szerettem iskolába járni, sok sikerélményem volt. Olvasásból és matekból az első időszakok jók voltak...ebből az olvasás szeretete és a fogalmazásé megmaradt mára is. 

A kezdeti sikerélmények hamar véget értek.... bejött a szorzótábla és én nem tudtam sokáig megtanulni. Jöttek a kudarcok....

Láttam magamat, ahogy kislányként bizonytalan voltam és nagyon sokszor elkeseredett.... megfelelni akartam mindenkinek.... 

Láttam, ahogy nyáron a bandában milyen szerepet töltöttem be. ... láttam, ahogy sutyiba loptuk a szőlőt és ahogy kimentünk egészen a reptérig ..... és láttam, ahogy kokettálok már kislány koromban is a lengyel egyetemistákkal, akik ott laktak nem messze tőlünk a mezőgazdaság területén. Persze minden évben más lengyel fiúba voltam szerelmes....

Aztán egyik nyáron, mikor már nagyobb voltam.... ez a szerelem viszonzásra talált egy szép szőke lengyel fiú személyében. Aregnek hívták...mai napig megvan az, amit kaptam tőle akkor...... 

Sok szép emlék elevenedett fel e meditáció alatt.

Akadt olyan pillanat, mikor a mostani énem átölelte gondolatban azt a zavart kislányt.... mikor suttogta neki, hogy nincs okod félni.... - akkor kezdtek el potyogni a könnyeim.

Mostanában a legtöbb meditáció alatt jönnek a könnyek.... ez jó...ezek felszakítanak dolgokat....ezek nem olyan klasszikus bánatos könnyek, hanem inkább "tényfeltáró" könnyek.

Jól esnek. 

Utána megkönnyebbülök és könnyebb lélekkel tudok túllépni egy egy szakaszon, amit még csiszolgatnom kell magamban.

Ezek az emlékek, jól el vannak rejtve, tudatom különböző fiókjaiban. Egyre több és több jön elő és egyre jobban tisztul a kép, hogy az utamat, talán kis koromtól kell újrajárnom, hogy rátaláljak még különböző megoldandó rejtélyekre.... 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.