- Hiszel Istenben? - öntött nyakon a kérdés évekkel ezelőtt...

- Ugyan...dehogy..én magamban hiszek... - és ez volt rá a válaszom...

Fogalmam sem volt, hogy mit jelent HINNI. 

Hinni, a szó szoros értelmében. Valamiben, valakiben bízni, hinni, imádkozni, fohászkodni, megköszönni, alázattal lenné felé... nem tudtam.

A mi családunk, bár néhány tagja meg van keresztelve, de igazán sosem gyakorolta a vallást. Kimondhatom kerek-perec, hogy nem HISZNEK.

Hallottam, valamelyik nap egy érdekes mondatot a rádióban, azóta ezen kattogok : "zuhanó gépen, nincs ateista"... mennyire így van ez...s mennyire más jelentősége van most ennek, mint egy évvel korábban.

Mikor elkezdtem misére járni, igazán egy irányvonalat, egy választ kerestem, olyan kérdésre, amit még meg sem fogalmaztam magamnak. Érdekes, hogy előbb jött a válasz, mint a kérdés.... s ez volt nagyon csalogató számomra.

Magamnak sem tudtam megindokolni, hogy miért ide, ebbe a templomba, miért ebbe a közösségbe, de úgy éreztem, hogy itt a helyem.

Katolikus templom, katolikus emberek, egyik másik ember jóval mélyebben hisz, mint a másik, de ennek nincs jelentősége...számomra nincs.

Találtam tanítókat, akik -úgy érzem- boldogan vesznek a szárnyaik alá, és gyújtanak fényt számomra még sötét utakon.

Mikor a nagynéném elkezdett jó pár hónapja egy közösségbe járni, akik szintén vallásosak a család -ha nem is fejcsóválva- de bizony döbbenten állt a szituáció előtt. Misére jár, kirándulni ezzel a kis közösséggel. Jól érzi magát, megtalálta magát. 

S, mikor én kezdtem misére járni, szintén hasonló fogadott. A férjem sokkot kapott, a szüleim nem értették, s a testvérem szokás szerint nem foglalkozott ezzel. Talán ő tudta, hogy nekem ez kell, vagy lehet, hogy nem foglalkoztatja hogy milyen úton jutok el a végleges gyógyulásig? Csak a végeredmény a fontos? ...ezt is meg lehet érteni. 

Igazából azt gondolom, hogy a fizikai testemet gyógyítsák az orvosok... de a lelkemet én gyógyítom. S olyan medicinát találok rá, amit én érzek itt belül, hogy jó nekem. 

A meditáció, az ima, a hit, mind mind a mindennapos részemmé váltak. 

Nekem mindennap szükségem van a hitre... mert ha nem hiszek, akkor nem gurult tovább a kő... ha nem hiszek, akkor csupán sodródom ismét...ha nem hiszek, akkor nem tudom gyógyítani a lelkemet...márpedig ez a kulcsa a gyógyulásomnak.

Hinni vagy nem hinni... ez nekem majdnem olyan, mint az élni akarni vagy nem akarni élni.... 

...és én élni akarok! ...de a hitem kialakulóban van...a hitemet még tanulnom kell, még meg kell értenem, még át kell élnem...még ki kell, hogy fordítson magamból. 

....és mindenkiben ott van a hit iránti vágy.... ha belegondolok...én hányszor mondtam ki, hogy "Istenem segíts"... hit nélkül.... 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.