...S amiikor enyhül a fájdalom a mosoly is csodaszámba megy. Ma volt az első nap, mikor nem fájt semmim. Reggel úgy ébredtem, hogy jujj, tele vagyok energiával...ma mindenre képes vagyok, és elszánt.

Aztán nyilván a testem nem értette ami az elmém diktált volna...mert szegény lelassult , már Boti öltöztetése után...és nehezen , de lecammogott a lépcsőn.

Reggeli után aztán megint új életre kaptam...és gondoltam, hogy majd én megmutatom a lakásnak, hogy ki az erősebb.... vicces....nem jött össze, úgyhogy a porcicák még nyávognak.

Boti reggel rám parancsolt, hogy nekem pihennem kell, és mikor papa hazahozta a oviból kérdőre vont hogy miért takarítottam le az asztalt prontoval, hiszen megbeszéltük, hogy pihenésre vagyok ítélve.

Kicsit el is szégyelltem magam....hogy egy mindjárt 6 éves letolt.

Igaza van... de a korlátokat, ugyan már kezdem érezni... de érteni még kell egy kis idő.

A tesztszertől a mellkasom úgy néz ki, mint egy kamasz arca....tele van kiütéssel... ma már az arcomon is véltem felfedezni néhány "pattanást"....

Nem gond, gondolom, hogy majd elmúlik... kivágott ruhában úgysem nagyon járok.

A kemo miatt nem mehetek napra, úgyhogy megvan családunk első vámpír tagja is...várom, hogy mikor változok át teliholdkor. :-)

Tudjátok.... ma nagyon boldog voltam reggel.... hihetetlen érzés úgy ébredni, hogy nem fáj semmim...hogy nem nyilal, nem szúr, lüktet, fáj....

Az ember kis dolgoknak is borzasztóan tud örülni..

S ez, az, ami mindig tovább lök...a remény, hogy minden nappal egyre jobb és jobb lesz, egyre kevesebben lesznek, egyre hatástalanok...egyre gyengébbek.... Ez éltet!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.