Jövőre leszünk 10 éves házasok.

Bátran állíthatom, hogy házasságunk első 8 éve nem alakult hepe-hupa nélkül.

Sok vita, sok támadás, sok lázadás, sok egyet nem értés, sok sok buta mondat, sok elhanyagolt pillanat jellemezte... Persze, voltak benne csodálatosabbnál csodálatosabb pillanatok...pláne, ha Botit nézzük. Ennél nagyobb gyönyörűség nincs az életben, mikor 23 óra vajúdás, majd szülés után az újdonsült édesanya mellére helyezik a csecsemőt.... 

Nekem, meg kellett tanulnom Botit megismerni. S ahogy vele volt türelmem, úgy kellett volna, hogy Atival is legyen, már a kezdetekkor.

Nem volt...s erre igazán nem régen jöttem rá.

Megtanulni Őt.... megtanulni, megismerni, hagyni szárnyalni...nekem egy komoly feladat volt. Mára már úgy érzem, hogy ez automatikusan jól működik.

Hagynom kell, hogy ő szabadon lélegezzen, nem ráerőltetni az akaratomat, hiszen akárhogy is társak vagyunk, mégis különböző személyiségek. 

Észrevettem, hogy ha hagyom a saját útján lépkedni, sokkal könnyebben haladunk előre...s ő is így van velem. A korlátok, amiket korábban állítottam boldogtalanságot és kudarcot eredményeztek. Látni, hogy a másik boldogtalan, hogy reményvesztett nem könnyű...pláne, hogy ha az ember nem jön rá időben, hogy bőven sáros a dologban. 

Megint csak azt tudom írni, hogy hálás vagyok most ennek az állapotnak..."betegségnek"

Talán sosem jön ez a változás ami jött és talán az örökös csaták még most is folynának....

Más a vérmérsékletünk..ez tény. Ő egy lassabb, átgondoltabb, megfontoltabb ember...én pedig egy vehemensebb  , hirtelenebb ember vagyok/voltam.

Nem állítom, hogy nincs olyan pillanat, amin ne kapnám fel a fejemet, de a régiRita ilyenkor már csapkodna...én meg próbálom az okot kideríteni és próbálom megérteni a miérteket.

Nem egyszerű a szituáció amiben most élni kényszerülünk, de pont ezért a megértés és a türelem most olyan tettekre sarkalnak, mint korábban soha.

Megérteni, megismerni a másik miértjeit, pillanatait, bár néha hosszadalmasabb és "melósabb" de könnyedebb érzés, mintha a saját verziómat (ami olykor hibás) hajtanám, majd erőszakkal ráhúznám a szokásos sablont  a másikra.

Nem éri meg... 

Ha csak a korábbi éveket nézem, és Ati szemében a fényt.... óriási a különbség a mostani nézése és a pár évvel ezelőtti nézése között. 

Megtanulni egymást....óriási kincs...

Megtanulni egymást és elfogadni.... ez az, ami végül a hajónkat egy felé irányítja. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hopesugar.blog.hu/api/trackback/id/tr35381187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása