30 évesen az volt a véleményem, hogy nem kötök új barátságokat. Nekem a barátsághoz sok év, tapasztalat, oda-vissza élmények, érzelmek kellenek. Ma már máshogy gondolom, de csupán csak az időtartamot csökkentem. Az elmúlt 6-7 hónap sok mindenre megtanított, sok új ablakot…

Reggel úgy ébredtem, hogy éreztem zsibog a jobb karom... szinte az ujjaim végét sem éreztem....  Finomat óvatosan kihúztam a karomat Boti feje alól és néztem, ahogy édesen alszik, csücsöri száján fütyül a lélegzet... 6:36 ...mit keresek én fent ilyen korán? Főleg, hogy…

Sétáltam a magam kövezett úton...néztem jobbra, néztem balra, csupán előre nem.  Ha előre nézek, talán látom azt a gödröt amibe sikerült beleesnem testestül, lelkestül. Rám tapadt a kétségbeesés sara és a pillanatnyi reménytelenség sara is. Ahogy ültem a gödörbe…

Hiszem, hogy a kedvesség nagyobb ösztönző erő, mint maga az erőfitogtatás. Tudom,hogy egy mosollyal többet érhetek el, mint egy magam által hitt igazságban és annak erőszakos fitoktatásában. Ha szépen, puhán, alázattal "tanítok" akkor vajon a "diák" meglátja a lényeget? Vagy…

Azért hepe hupás az út, mert én teszem azzá. Ez világossá vált nekem tegnap és ma is. Fáradtságos munkával gördítek saját magamnak akadályokat, amit szintén fáradságos munkával kerülök ki, ugrok át.  Van értelme az "önakadálynak"? Ez megint csak egy tesztelés, vagy…

Tegnap egész nap ólálkodott körülöttem, aztán este végtelen szánalmas, de annál kegyetlenebb módon, tenyerét összedörzsölve lecsapott rám, kirántva alólam a talajt egy egészen kicsi időre. Rám öntötte rozsdás fazekából újra és újra a kétségbeesés és a félelem…